Sötétség délben

A Sötétség délben az elsők között, s talán a leghatásosabban mondta el az igazságot a harmincas évek Szovjetuniójának koncepciós pereiről. Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik vezetőgárda tagja volt. Magánélete feloldódott a Párt szolgálatában; nem ismert magasztosabbat, mint a célt, amelyet együtt kívántak megvalósítani. Ennek érdekében tudott kegyetlen és igazságtalan is lenni, de ellen tudott állni a fasiszta... alles anzeigen expand_more

A Sötétség délben az elsők között, s talán a leghatásosabban mondta el az igazságot a harmincas évek Szovjetuniójának koncepciós pereiről. Nyikolaj Szalmanovics Rubasov, a regény hőse a régi bolsevik vezetőgárda tagja volt. Magánélete feloldódott a Párt szolgálatában; nem ismert magasztosabbat, mint a célt, amelyet együtt kívántak megvalósítani. Ennek érdekében tudott kegyetlen és igazságtalan is lenni, de ellen tudott állni a fasiszta börtönök minden kínzásának, kényszerének is. A regény annak a rejtélynek az írói megoldása: hogyan lehetséges, hogy ezek az emberek végül is nyilvános tárgyaláson mindent vállaltak, a legabszurdabb vádakat is, és az ügyésszel versengve mocskolták be magukat a kortársak káprázó szeme előtt?
„Tipikus XX. századi közép-európai érzékenységgel volt megáldva: gyökértelen, szofisztikált, ambiciózus, önmagában kételkedő, élményekre éhes, szenvedélyesen politizáló, kétségbeeséstől gyötört ember volt." (John Banville)

„Fő témája: hogyan rontja meg a forradalmakat a hatalom korrumpáló hatása, s ugyanakkor a sztálini diktatúra különleges természete egészen odáig űzte, hogy már-már pesszimista konzervatívnak lehet nevezni." (George Orwell)

„Arthur Koestlerről azt lehet tudni, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb hatású írója volt." (Vágvölgyi B. András)

Arthur Koestler (1905–1983) Budapesten született, számos országban élt, de angol íróként vált egy csapásra világhírűvé Párbeszéd a halállal című önéletrajzi kötetével, és a háború után végül Londonban telepedett le. 1940-es fő műve, a Sötétség délben felkerült a Times Literary Supplement ezredvégi listájára is, amelyen a második világháború utáni száz legfontosabb könyv szerepel. Színpadi változatát sikerrel játszották a New York-i Broadwayn. Újságírói munkássága, társadalomfilozófiai és történeti gondolatai, valamint természettudományos ismeretterjesztő tevékenysége is jelentős.





J-Novel Club is a digital publishing company started by translators and fans like you! Our mission is to translate and release the coolest, funnest, and newest light novels from Japan to the world. By focusing on digital releases, and providing a membership service to let people read the books as soon as they are translated, our goal is to build a community of light novel readers and to grow the market, so that more and more releases can be officially licensed and translated. We won't just publish the big hit light novels that get anime adaptations, but also newer titles or books from small publishers and web novels... as long as it's a blast to read, we'll bring it to you! So pull out your tablet or ereader, sit down in a comfy chair, and join the club! weniger anzeigen expand_less
Weiterführende Links zu "Sötétség délben"

Versandkostenfreie Lieferung! (eBook-Download)

Als Sofort-Download verfügbar

eBook
6,30 €

  • SW9789634054320450914

Ein Blick ins Buch

Book2Look-Leseprobe

Andere kauften auch

Andere sahen sich auch an

info