Az aranyhajú

„– Ne higgyenek neki! Csirkefogó,


szélhámos, a haja sem igazi. Fodrászhoz jár. Isten bizony festeti, és tartós


hullám van benne. Száradjon el a nyelvem, ha hazudok. Eddig nem árultam el, de


most csak tudják meg!… Nem is volt kombájnos sohasem.





Másnap a tél hírnökeként leszállt a


köd. Azt hiszik az emberek, a ködben kiabálhatnak, mintha falak vennék körül,


pedig inkább még szárnyakat kapnak ilyenkor a szavak. Az asszonyok megint


összefutottak nálunk a kút körül. Összefutottak, és lett olyan csiripelés,


mintha seregélyek szállták volna meg a szőlőnket. Az állami gazdaságból idehallatszott


a férfiak kapájának harsogása, a ködbe bújt asszonyok mégis úgy beszéltek,


mintha szavukat senki nem hallaná. De hallották az emberek. Kapával a vállukon


feljöttek olyan magasra, hogy kilátszottak a ködből. Az asszonyok még ekkor sem


hagyták abba, sőt, egyre jobban nevettek, összecsapkodták a kezüket, úgy csodálkoztak


a kombájnos aranyhaján.”





weniger anzeigen expand_less